Fetch társasjáték a legkisebbek számára

By | 2018-10-05

A mai gyerekek sajnos egyre több időt töltenek számítógépes játékokkal, táblagépekkel vagy az okostelefonokkal és elfelejtik azt, hogy milyen szórakoztató lehet egy-egy társasjáték.

Fecht társasjáték teljesen már, mint amivel eddig találkozhattunk, hiszen a legtöbb társasjátékot kis bábukkal kell játszani, ám ellenben ezzel, ahol mi magunk leszünk a kis bábuk. A játék már 4 éves kortól ajánlott, egészen a felnőttek részére is. Bárki játszhatja, aki éppen kedvet kap hozzá. Amennyiben ezt a társasjátékot választjuk, akkor mindenki egy kicsit kipróbálhatja, hogy milyen is kutyusnak lenni. Ebben a társasjátékban mindent megtalál, amihez ebben szüksége lehet. Ez a játék az ügyességre és a gyorsaságra alapszik. Vagyis minden játékos fel kell, hogy tegye a társasjátékban található kutyamaszkot, majd ennek a segítségével össze kell, hogy gyűjtsön minél több csontot. Ebben a társasjátékban még az is igazán jó, hogy nem csak a szobában, de szabadban is játszhatjuk. A játék élvezetessége szempontjából, a legjobb minél nagyobb terén alkalmazni.

Minden játékosnak saját kis tája van, melybe gyűjtheti a csontokat és az lesz a győztes, akinek a legtöbb csontot sikerül összegyűjteni. A társasjátékot egyszerre hárman is játszhatják, hiszen a szettben három kutyamaszk, három tálka és 9 darab csont található. Amennyiben szeretné meglepni a gyermekét egy igazán izgalmas játékkal, melyet akár a szabadban is használhat, akkor rendelje meg most. A honlapunkra látogatva minden további információt megtudhat, melyet a jatek-webaruhaz.hu oldalára kattintva talál. Továbbá az online webáruházunkból meg is rendelheti, melyet 1-3 munkanapon belül az ország bármely részére kiszállítunk. Kellemes időtöltést és jó vásárlást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük