CBD olaj természetes vegyület

By | 2018-12-01

Bizonyára sokan hallottak már róla, ám sokkal inkább kezelték tiltott szernek, mint természetes gyógymódnak.

CBD olaj tulajdonképpen a kender virágzatából kinyert természetes vegyület, amely az utóbbi években került igazán a középpontba. A különleges gyógyító hatását már évtizedek óta kutatják, melynek következményeként fény derült rá, hogy jótékony hatással lehet a az idegrendszeri zavarokra, az autoimmun  problémákra, illetve az emésztőrendszeri tünetek kezelésére is. Ez a természetesen előállított gyógymód tulajdonképpen az emberi testben megtalálható endokannabinoidon keresztül fejti ki a hatását. A CBD olajjal kapcsolatban fontos még kiemelni azt, hogy a hatóanyag tartalma pontos megállapításra került. A kender piaca napról napra jobban növekszik, így ennek köszönhetően jelentek meg, olyan készítmények is melyek elmulasztják a hatóanyagok folyamatos ellenőrzését. Ám az általunk forgalmazott termékek egytől egyik mind laborban bevizsgáltak és teszteltek. Ezeket a vizsgálatokat minden esetben egy külső labor végzi el. Az elvégzett vizsgálatokról nyert eredmények teljes mértékben nyilvánosak.

Az általunk forgalmazott termékek teljes mértékben legálisak és szabályozott termesztésből származó kenderből készülnek. A CBD kivonatok EU minősítéssel rendelkeznek és teljes mértékben organikusak. Minden esetben a kender felső része kerül feldolgozásra. Ezeket a virágokat kézzel szedik, majd gondosan szárítják és óvatosan válogatják ki. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, akkor keressen fel bennünket a cbdrendeles.hu oldalára kattintva, ahol minden további bővebb információt megtalálhat. Illetve a webshopunkból a legszimpatikusabb termékeket meg is rendelheti. Forduljon hozzánk bizalommal!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük